Igen, ezt már megtapasztaltam 3 évvel ezelőtt is. Akkor álló helyzetből sikerült úgy 9,81 m/s2-tel gyorsulnom az aszfalt irányába, hogy a becsapódáskor eltörött a jobb könyököm. De hát nem járhat mindig ez a fejemben, hiszen szeretem ezt a sportot. Gondoltam, bátor leszek, újra felhúzom a korit, és majd jól megmutatom a sorsnak, hogy engem nem lehet megijeszteni.
Szerencsére akadt vállalkozó szellemű társ a vállalkozásban, Linda exkolléganőm személyében. Az első alkalom előtt paráztam, hogy mekkorát fogok égni Linda előtt 
De mondhatni egyformán magas színvonalon nyomjuk a dolgot.
Az ágfalvi lakóparkból egészen a belvárosig vezet egy remek kerékpárút, azt szemeltük ki próbálkozásaink helyszínéül. Az első alkalommal mindössze a megközelítéssel akadtak problémáink. Értsd ez alatt, hogy az a 100 m, ami Lindáék kapujától a bicikliútig tartott, jobban megerőltetett, mintha le kellett volna futnom a Boston-maratont. Úgy erőlködtem, hogy talpon maradjak, hogy mire elértünk a kerékpárútig, mindenemről szakadt a víz, és a lábszáraim úgy fájtak, mintha már legalább 50 km-t megtettünk volna.
Ágfalva irányába indultunk, de mintegy 100 m után utunkat állta egy útfelbontás, amit semmilyen irányból nem tudtunk megkerülni. Így nemes egyszerűséggel az ellenkező irányba kezdtünk menni. Néhány akrobatikus mozdulatot leszámítva egészen ügyesen haladtunk. Sajnos aznap mindössze az Erzsébet kertig jutottunk, mert ahogy az mostanában lenni szokott, fenyegetően elkezdtek jönni a felhők. A visszaúton már enyhe tornádó is nehezítette a dolgunkat, nem beszélve arról, hogy az út is arrafelé emelkedett. épületes látványt nyújthattunk, amint szemmel láthatóan nagy erőfeszítéseket tettünk azért, hogy egy helyben korcsolyázhassunk 
Na mindegy, egyben hazaértünk, el sem áztunk, viszont nagyon felfrissültünk, és megbeszéltük, hogy ez rendszer lesz.
Kb. 3 hetet kellett várni a második, azaz a keddi alkalomig, ugyanis minden áldott délután szakadt az eső… Kedden végre elmaradt a menetrendszerű vízözön, úgyhogy fogtam a motyót, és kigyalogoltam Ágfalvára. Ugyanazt az útirányt választottuk, mint az előző alkalommal, csak most semmi nem kényszerített bennünket arra, hogy visszaforduljunk.
Már az odaúton is leszögeztem magamban valamit: nekem addig nincs semmi problémám a görkorcsolyázással, amíg nem kell megállni… Ja, és ne kelljen hirtelen irányt változtatni se
Éppen valami rendezvény volt a Széchenyi téren, és Linda kitalálta, hogy térjünk le a bicikliútról, és vegyük az irányt vakmerően a belváros felé, merthogy ingyen lufit osztogatnak. Gondoltam, legyen… Szerencsésen el is értünk a tervezett uticélig, ahol már csak egy jelzőlámpával ellátott gyalogátkelőhely képezett akadályt. Na, akkor volt az, hogy én két kézzel átöleltem az oszlopot, és miután úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok, közöltem Lindával, hogy talán jobb lesz, ha ott megvárom
Linda hősiesen átverekedte magát a túloldalra, majd eltűnt a tömegben. Egy darabig még ölelgettem az oszlopot, de körülnéztem, hol várakozhatnék még nagyobb biztonságban. Szerencsére van a tér sarkán egy templom, aminek van lépcsője! A gondos üzemeltetők pedig gondoltak a nehezen mozgó idősekre is, így szereltek a falra korlátot is. Na, ez nekem erőteljesen kapóra jött. Odanavigáltam, két kézzel megkapaszkodtam a korlátban, és szerintem iszonyat nevetséges látványt nyújtva, kissé körülményesen letettem magam a lépcsőre. Vártam tovább… Egyszer csak egy borgőzös lehelet csapott közvetlen közelből az orcámba, de olyan intenzitással, hogy a véralkoholszintem hirtelen megközelítette a Stohl Buciét… Egy hajléktalan kinézetű alakzat vélte úgy, hogy szocializálódik. Velem… Igaziból én csak annyit szerettem volna, hogy leheljen némi szódát is…
Szerencsére Linda hamar visszatért, bár sajnos nem járt sikerrel, mert az ingyen lufikat már elkapkodták. Így dolgunk végezetlenül indultunk hazafelé. Már majdnem úgy tűnt, hogy ezt az alkalmat is megússzuk mindenféle baleset nélkül, amikor is odaértünk ahhoz a sunyi járdaszegélyhez. Ilyen lecsapott szélű cucc volt, gondoltam, simán le lehet rajta gurulni. csak azt nem vettem észre, hogy rohadt meredek.
Ez még önmagában nem lett volna olyan nagy baj, de sajnos még egy apró kavics is pont az én görkorcsolyám első kereke alá kívánkozott. Na, ez már kicsit sok volt. A lendület vitt tovább, de a korcsolya maradni akart, így kecses ívben dőltem előrefelé. Ilyenkor az ember ösztönösen is próbál védekezni, nekem is kapásból lendült előre a kezem.
Behajlított térddel, a térdem külső felével, és tenyeremmel tompítva a becsapódást értem földet. A becsapódás erejéről talán csak annyit, hogy a közelben lévő Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet szeizmográfjai egészen bizonyosan bejeleztek
Enyhén égtem csak, mindössze kb. harmincan láthatták az esetet. Ilyen helyzetekből amúgy nem annyira egyszerű felkecmeregni. Ugyanis az az alattomos jószág a lábamon gurult volna mindenfelé. Azért végül sikerült. Elsőre nem tűnt durvának a sérülés, a farmer elég jól megvédett, mindössze némi horzsolás látszott a térdemen. Mentünk is tovább, hazafelé.
Először akkor éreztem, hogy gond van, amikor Lindáéknál meg kellett másznom az emeleteket. A térdem elkezdett erőteljesen tiltakozni az igénybevétel ilyen mértéke ellen. Gondoltam, nem lesz itt semmi gáz, ilyen célokra van otthon ilyen mélyhűtőben tárolandó zselés tasak, majd azt rápakolom. Rá is pakoltam, és élveztem áldásos hatását. Reggel, amikor felébredtem, csak enyhe sajgás emlékeztetett az előző napi afférra.
Ez az áldásos állapot sajnos nem tartott sokáig. A gyalogosan 10 percre lévő munkahelyemre való beérkezés után már érződött, hogy itt bibi lesz. Lüktetett, fájt, égett… És akkor még nem tudtam, mit fogok érezni, ha netán le akarok menni a lépcsőn… Hamar megtudtam :S És most már azt is tudom, hogy valószínűleg nem fogok elkerülni egy találkát néhány fehér köpenyessel :S Hiába, leküzdhetetlen vonzalom alakult ki életem során a traumatológia felé
Tanulság: használjak védőfelszerelést. Bevallom, egyszer próbáltam a térdvédőt… Borzalmas!!! Igen, lehet azt mondani, hogy pedig megvéd… Az is megvéd, ha csak a TV-ben nézem a sportot. Az ilyesmitől… De a szívinfarktustól is?
Na mindegy, majd beszámolok a fejleményekről
Könyök, térd… van még szabad hajlatod, amit leamortizálhatnál? Még gimiben mondta a matek-fizika tanárom, amikor az osztály kosárcsillaga, Csucsu leharcolta az ujját edzés közben és erre való hivatkozással felmentést nyert a TZ alól: "Mindig mondtam, hogy a sport káros az egészségre." Lehet, hogy igaza van…
Nem tudom… Lehet ebben igazság. Tulajdonképpen a sportnak "köszönhetem" az összes leamortizál ízületemet
De nem tehetek róla, nekem muszáj valamit csinálnom, és valahogy a sakk nem az én sportom 
Amúgy valszeg én abban is lesérülnék…
Na csak sikerült végigolvasnom, hihetetlen, igaz?
Én is korizgatok de csak ultrakezdő szinten. Sajnos nálunk nincsenek frankó kerékpárutak erre a célra, bár nyert a város pár tíz millát amiből állítólag vadiúj kerékpárutat készítenek ki a fürdőhöz. A bibi már csak az, hogy a kerékpárút eleje tőlünk 3 km-re lesz
Védőfelszerelés: én térd, könyök és csuklóvédő nélkül el se mernék indulni. Csak a fejemről hiányzik egy sityak, hogy igazi bohóc legyek
Remélem azért nem kell majd abbahagynod a sportolást, hiszen szemlátomást jobban szereted, mint amennyire nem szereted a térdproblémád.
Én drukkolok neked!
Birdie: köszi. Nem hiszem, hogy abba kellene hagynom. Túl vagyok már két térd és egy bokaműtéten, és senki nem mondta, hogy ne csináljam. Ezen már a következő térdműtét nem hiszem, hogy változtatni fog. Mondjuk ez nincs összefüggésben az eséssel.